Miután végeztem a műkörmösnél vártam egy kicsit nála hogy megszáradjon a körmöm, beszélgettünk elmesélte , hogy milyen emberekkel találkozott ma, én pedig azt, hogy milyen ördögien jól kinéző hapsit láttam ma, illetve csúszdáztam vele többször is. Irigykedett is pár sort.
Leo-ka addig pihengetett a hideg kövön a szalonban. Aztán felkaptam a tárcám és a kulcsot, fizettem, szóltam a kutyámnak. Beültem vele a kocsiba, a legközelebbi kutya futtatóra elvittem, ott jó egy órát szaladgált, hozta vitte nekem a kis rágcsa kötelét. A végén már szörcsögve dőlt neki a lábamnak és pihegett, elfáradt szegénykém. Ekkor a hónom alá kaptam és vissza a kocsiba, a hotel garázsába leparkoltam az autóm egy Toyota Hiluxom van, csak nem fogom kint hagyni a külső parkolóban. Jó kis platós, mondhatni ez a céges kocsim. Nem rossz, bőrülések belül, automata sebváltó. Persze ahol a kis Leo ücsörög ott mindig le van takarva egy pléddel. Vagy épp a kis táskájában pihenget, a táskát persze átállom, soha sem abba viszem, csak a kocsiban szokott benne feküdni.
Felteszem még a kocsiban a kis hámot a kutyára, meg a pórázt is. Becsuktam az ajtót, majd a zárat is megnyomtam kattantak is annak rendje és módja szerint.
Hideg van, sokkal hidegebb van mint általában. Dohos, pince szagot áraszt a garázs, ott a jól megszokott benzin szag szokott terjengeni, de most. Sokkal másabb volt. Leo mintha remegett volna a félelemtől, vagy az idegességtől. Felnyaláboltam a hónom alá és elindultam a garázs kijárón. Csak le hajoltam és átbújtam a sorompón. Mintha dejavum lenne, megint bele ütköztem egy idegenbe. Bosszúsan kapom fel a tekintetemet. Leoka szűköl a karjaimban én meg a lehető legmogorvábban pillantok az idegenre. Matt , szinte már –már hold sápadt bőrű férfi áll előttem éles arcvonásokkal, vérvörös ajkakkal. Világos majdhogynem tejfehér tekintettel. Szőke hajjal.
Ha nem lenne az a félelmetes aura körülötte komolyan meg mertem volna állapítani, hogy megjött értem a szőke herceg, csak ne lenne ennyire félelmetes a szemeibe néznem.
Nyomban elkaptam a tekintetemet róla és egy halk bocsánat elrebegése után indultam is a kert meg az apartmanok felé. Végig csak az járt az eszemben, hogy minél előbb jussak ki a garázsból, fel a meleg nyári illatú éjjelbe. Jól elszórakoztam az időt a kutyámmal, de hát imádom, amikor boldogan rohangászik. Szinte futva tettem meg az ajtómig az utat úgy éreztem mintha még mindig jönne utánam az-az idegen. Benyitottam az ajtón, amelyen egy hosszú folyosó vezetett végig. Szobák nyíltak belőle enyém volt a legutolsó és a leg személyre szabottabb. Az ajtóba érve ért az első meglepetés. Egy doboz, virágokkal volt díszítve a csomagoló papírja. Nem tudom, honnan van, s hogy kitől kaphattam, de még élénken él bennem az iménti rohanás emléke, és a félelem, amelyet éreztem, így lehúzom, a kártyát az ajtózár mellett kattan, utána kinyitottam az ajtót és becsuktam magam mögött az ajtót. Az ajándék kint maradt én bent. Van időm összerogyni az ajtóban, és elengedni Leokát. Remegek, kivert a víz is. Mintha egy gyermekkori lidérces álmom vált volna valóra. Leoka elment inni, aztán visszajött és nyalogatni kezdte a kézfejemet, majd a kis tappancsával többször is megérintett. Féltem, nagyon, de ő próbált lelket önteni belém. Gyermekkoromban álmodtam ilyet utoljára, már azt, hogy üldöz egy idegen, hófehér haja volt és a tekintete, mint egy eszelősé. Most is ilyen érzésem volt.
Hála a kis Leonak összeszedtem magamat, felkeltem és elindultam a konyha felé, jól esett volna most egy kis vaníliás kapucsínó. Arra lettem figyelmes, hogy Leoka apró mancsával az ajtót kaparja vissza fordultam és kinyitottam az ajtót. El is felejtkeztem a dobozról. A kutya körbe szaglászta és ugrándozott körülötte, vakkantott pár halkat, erre felemeltem. Könnyű volt. Becsuktam magunk után az ajtót. Az asztalra tettem a dobozt. Biztos voltam benne, hogy nem az enyém, egy kártya volt bele tűzve. Szép, drága levélpapírba volt téve a kártya, amelyen egy monogram díszelgett WS látszott, hogy nem saját kezűleg írták a monogramot. Dombor nyomott arany mintás cirádás betűvel díszítették a monogramot.
Kinyitottam s ez állt benne:
Köszönöm a társaságát Kis Hölgy!
William
Saját kezűleg írták, férfihez képest igen szép olvasható és gyönyörű írása van. Azon nyomban megdobbant a szívem, valamiféle melegség kúszott a gyomromba. Magam se tudtam, hogy mi lehet, de jó érzés volt. Majdnem táncra perdültem. Bekapcsoltam a távirányítóval a lég kondit, majd a rádiót. Azt hiszem a Romantikus éjjel című adás ment, mert a bemondó sok szerencsét kívánt a szerelmeseknek és a pároknak, aztán elindult egy lassú andalító szám. Kacagtam, majd remegő kezekkel kinyitottam a dobozt. Egy kristály, vagy legalább is valamilyen csillogó kőből készült vörösre színezett maroknyi rózsabimbó volt a papír ágyra téve. Ámuldozva vettem a kezembe. Nyomban átvette a testem hőjét. Csillogott, csodálatosan nézett ki. Nem tudtam, hogy hova tegyem, leraktam az asztalra, egyelőre. Elindultam valami harapni valóért Leonak is adni valami tápot. Leültem a fotelbe. S elcsámcsogtam a műzlimen, meg a mai napon. Aztán ágyba bújtam.
Viharos álom volt, kergetett ez az idegen, de valahogy mindig sikerült meg menekülnöm, az a fahéjas lime-s illat mintha mutatta volna az utat. Nagy dörrenésre ijedtem fel. Kint dörgött és villámlott. Mintha egy alak állt volna kint a kertben. Nem mesze a medencéktől. Az elit vendégek ki jöhettek, ha akartak, hogy szórakozzanak, még ha akartak, de úgy éreztem ez engem figyel. Újabb dörrenés, felsikkantottam és kipattantam az ágyból. Az ablakhoz siettem, Leo a lábamnál állt meg. Hallottam, ahogy morog és reszket. Féltem, ha elveszem a tekintetem eltűnik az a valaki. Kinyitottam az erkély ajtót s tettem pár lépést ki a szabadba, hideg jegyes szél csapott az arcomba, fájóan csattogó esőcseppek hullottak a bőrömre. Megborzongtak, úgy éreztem , hogy engem hívnak. Tettem még pár lépést. Oda akartam menni. Vágytam hogy oda menjek. Nem értettem miért, féltem és mégis úgy éreztem mennem kell. A kábulatomból, erős dörömbölés kezdett magához térítenem, az ajtómon dörömböltek. S kiabáltak, ketten is.
- Nem érti, hogy nem mehet be oda Uram! Az nem a szálló vendégeinek van fenntartva. Aki ott lakik, megkért engem, hogy ne engedjek be senkit oda!
- Nem érdekel, be kell most mennem oda! Nem értheti… La petite dame est en danger si je n'aide pas maintenant sera tard déjà... Be kell mennem!
Hallottam a beletörődést a férfi hangjában. Kissé kábán és fáradtabban a kelleténél felkeltem, mintha órák óta sétáltam volna a kertbe a felé az idegen felé. Feloltottam az éjjeli lámpámat, átmentem a nappaliba, ott is feloltottam egy kis lápmát, felkaptam egy köntöst, mert egy vékony pántos selyemháló ing volt csak rajtam. Összekötöttem és ki nyitottam az ajtót. William, rám esett nagyon neki feszülhetett az ajtómnak, ha a saját erejéből akart be jönni. Jack ott toporzékolt az ajtóban. Én meg bevertem a fejem, s kissé szédültem is. Nem éreztem magamon még William súlyát, nemhogy magamat. Talán máskor örültem volna ennek a helyzetnek, de most. Túl gyenge vagyok, feküdtem a földön még pár percig, William pedig gyorsan talpra szökkent.
- Hmm…
Gyorsan felmértem a helyzetet.
- Jack, köszi, hogy megpróbáltad feltartani az Urat, maradj a közelben jó? Mert azt hiszem meg kell beszélnem valamit az Úrral.
Jack bólintott én pedig becsuktam az ajtót. William felém fordult. Én meg, ha nem kap, el időben összeesem. A fotelbe vitt, oda ültetett, Leo a lábamnál foglalt helyet. A konyhába ment, igazán otthonosan mozgott benne, elővett egy poharat-vizet töltött bele, s aztán oda hozta nekem. Elvettem tőle, majd lassú kortyonként megittam, ekkor fogalmazódott mega kérdés is bennem.
- Ki vagy te? Egyáltalán honnan tudtad, hogy baj van? Volt-e egyáltalán baj?
Rezignáltam sóhajtottam. S akkor ő le ült a lábaim elé. Hosszasan nézett, mire én sóhajtottam egyet s lehunytam a szemem, éreztem hogy elnehezedik a testem. A pohár is mintha ki csúszott volna a kezemből. De nem hallottam azt, ahogy széttört. Melegségbe burkolózva az ágyamra tett, betakart s én elaludtam.
